Az elmúlt években az általános iskola adott otthont a rendezvénynek, most azonban egyybekötötték az átadó ünnepséggel. A közel 1.500.000 forint értékű játokokat az alapítvány és a település közösen finanszírozta. A képviselő-testület 500.000 Ft támogatást szavazott meg a célra, illetve a Népház udvarán való felállítás összes munkálatát és költségét szintén az önkormányzat vállalta magára. A megnyitó ünnepséget követően a fellépők foglalták el a Népház udvarát. Bemutatkoztak helyi sportszervezetek és együttesek, voltak aktív programok, mint például kézműveskedés, sportvetélkedő, hajfonás, hajdíszítés, arcfestés, tűzzománcozás és íjászat. A Szentendrei Rendőrkapitányság munkatársainak köszönhetően a rendőrség munkájába is betekinthettek a diákok. A jótékonysági vásáron megvett termékek árával az alapítvány további munkáját lehett támogatni. A megéhezőket süteményekkel, gulyáslevessel, paprikáskrumplival, illetve a Faluház kemencéjében sült kenyérlángossal kínálták a szervezők. Csizmadi Beáta, a Tahitótfalui Általános Iskola Gyermekeiért Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, a jótékonysági rendezvényen összegyűjtött összegéből folytatni szeretnék eddigi munkájukat, a nyelvvizsgák, a zenetanulás, a kirándulások támogatását, illetve további játékokat és napvitorlákat szeretnének vásárolni a gyerekeknek.
2019 Máj 25 00:24
Családi nap
Átadták a Népház udvarán felállított új játszótéri eszközöket a Családi napon Tahitótfaluban.
Hozzászólás { 0 }
Komment írása
Közélet
2026 Jún 13
Váci Pikniket rendeznek a Duna-parton
Természeti környezet
2026 Jún 13
Az aszály miatt eltűntek az orchideák egy különleges rétről
Kultúra
2026 Jún 13
Kiss Gábor Iván: Agyagba égett történelem – magyar kőedények, gyűjtői szenvedély és értékmentés.
Kultúra
2026 Jún 12
Hamarosan itt a varázslatos Ivan Dan ünnep Szentendrén
Kultúra
2026 Jún 12
Ládafia Bábszínház köszönti a vakációt Nagymaroson
Természeti környezet
2026 Jún 12
Mi minden rejtőzik a Csódi-hegy kőzetében? - Érdekes adatokat osztott meg a dunabogdányi bánya
Kultúra
2026 Jún 12
Római örökség nyomában - emléktúrával tisztelegtek Soproni Sándor előtt Visegrádon
Kultúra
2026 Jún 11
Lovasbemutatóval folytatódik Surány Helyi érték programsorozata
Kultúra
2026 Jún 11
Folklór találkozót tartanak Visegrádon
Egészség
2026 Jún 11
Fényvédőből melyiket válasszuk? - Az NNGYK tanácsai a nyári napsütés idejére
Kultúra
2026 Jún 11
Trianon 106 év után - Raffay Ernő a lehetséges válaszokról beszélt Dunabogdányban
Kultúra
2026 Jún 11
Első alkalommal rendeztek gyereknapot a dunabogdányi PART Teraszon
Hírek
Hírek - 2026. június 13.
Hírek
Hírek - 2026. június 12.
Közvetítés
TAHITÓTFALU - Református istentisztelet - 2026. június 14.
Kommentár nélkül
SOPRON - IPOSZ Vision 2040 konferencia - 2. rész
Kommentár nélkül
SOPRON - IPOSZ Vision 2040 konferencia - 1. rész
Kommentár nélkül
PÓCSMEGYER - A só - Dr. Szabó György háziorvos előadása
Kommentár nélkül
TAHITÓTFALU - Tavaszi koncert - A Tahitótfalui Pollack Mihály Általános Iskola és AMI tanulóinak előadása
Kommentár nélkül
VISEGRÁD - Megemlékezés Buda visszavételének és Görgei Artúr honvédtábornok halálának évfordulóján
Kommentár nélkül
DUNABOGDÁNY - Tavaszi növendékhangverseny
Kommentár nélkül
DUNABOGDÁNY - Trianon: A megoldás lehetőségei - Raffay Ernő történész előadása
Kommentár nélkül
TAHITÓTFALU - Megemlékezés a nemzeti összetartozás napján
Hírek
Hírek - 2026. június 11.