A lelkész elmondta, hogy 1943 januárja, tragédia volt sok ezer magyar család és az egész nemzet számára. Bár a háborúba a politika sodorta bele az országot, mégis az állampolgároknak kellett helytállniuk a csatatéren. Hozzátette, azokban az időkben a magyarok az igazságtalanul elszakított honfitársakat és országrészeket szerették volna visszaszerezni, azonban erre túl sok lehetőség nem kínálkozott. Hazánk földrajzi elhelyezkedése és adottságai miatt is része a kelet- nyugati irányú csatározásnak Európában és ha, valamelyik oldalra állni kell, akkor annak veszélyei vannak, mint ahogyan a semlegességnek is – emelte ki a lelkész, majd hozzátette, hogy nagyon hasonló ez a történelmi korunk a bibliai Izraeléhez, mert ők is egymagukban voltak a sokféle nép között. Árvavölgyi Béla elmondta, hogy Isten ezt a világot életre alkalmasnak teremtette, de ahol az egyik elveszi azt, ami a másiké lenne, tönkreteszi, ellehetetleníti mások életét  ott elharapózik a nélkülözés, a nincstelenség és az elnyomás. A megemlékezésen G. Szalai István helytörténész is beszédet mondott. Kiemelte többek között azt, hogy Tahitótfaluban immár 24. alkalommal hajtanak fejet Magyarország harmadik legnagyobb tragédiájának áldozatai előtt.  Elmondta, hogy a magyar katonák hősiesen szálltak szembe a hatalmas szovjet csapattal a harctéren, a mínusz 35-40 fokos dermesztő hidegben, de a viharos hóforgatagok közepette az ellenség január 7 és 10 között végzetesen áttörte a védvonalaikat. A legújabb adatok szerint a halottak, az eltűntek és a foglyok száma közel 70.000 fő volt. A megemlékezés végén a résztvevők közösen énekelték el a Szózatot, majd elhelyezték égő mécseseiket a Szentendrei-szigeten elesett katonák sírjánál.