Közélet
2015 Máj 26 12:58
Eperfesztivál Tahitótfaluban május 29-31.

A program május 29-én péntek délután 17 órakor a Baptista fúvószenekar műsorával kezdődik, amelyet ünnepélyes megnyitó követ. Ezzel egy időben, 18 órakor a Faluházban az Eperart rendezvénysorozat jegyében vetítéssel egybekötött történelmi előadást tart Gál Péter népművelő.
A Tahi parkolóban bele lehet kóstolni az eperbor készítés rejtelmeibe, este pedig rock and roll party várja a bulizni vágyókat. Szombaton reggel 10 órakor kezdődik a program. A nap folyamán táncbemutatókra, könnyű és komoly zenei koncertekre várják a látogatókat. Lesz gasztronómia kínálat, főként eperből készült finomságokból, illetve 15 órakor átadják a díjakat a VI. Országos Tűzzománc Pályázat nyerteseinek. Este fellép a Marót Viki és a Nova Kultúr zenekar. A vasárnap a gyereknap jegyében telik. Reggel 10 órától meseelőadásokkal várják a kicsiket, délután pedig néptánc előadás, valamint népi táncház lesz. 16 órától a Budapesti Operettszínház műsorát láthatja a közönség.
Hozzászólás { 0 }
Komment írása
Támogatók: