Mészáros Kornél, az Újpesti Baptista Gyülekezet lelkipásztora és a Magyarországi Baptista Egyház főtitkára Jeremiás könyvéből olvasta az igét, amely a próféta elhívásának történetét beszéli el. A lelkész egy rendhagyó istentiszteletet tartott a tahitótfalui imaházban, ahol két eseményt ünnepeltek egyszerre, ugyanis lelkipásztorrá avatták, valamint beiktatták a gyülekezet szolgálatába Váradi Antalt, aki egy éven keresztül gyakornokként tevékenykedett az egyházközségben. A mezőberényi születésű Váradi Antal először közgazdasági tanulmányokat folytatott a Széchenyi István Közgazdasági és Külkereskedelmi Szakközépiskolában, majd a Széchenyi István Egyetem telematika, azaz intelligens elektronikai szakán képezte tovább magát. A Baptista Teológiai Akadémián először szociális lelkigondozónak tanult, később pedig elvégzete a lelkipásztori szakot. Dolgozott már az állami gondozottak, valamint fogyatékkal élők segítésével foglalkozó Mécses Egyesületnél projektmenedzserként, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériumában ellenőrzési referensként is. Tahitótfalui szolgálatát egy évvel korábban kezdte meg gyakornoki pozícióban, azt követően pedig élt a helyi baptista gyülekezet lelkipásztori szolgálatra való meghívásával, és Steiner József lelkipásztor vezetésével, általános beosztott lelkészként, teljes hatáskörrel végzi majd feladatát. Váradi Antal feleségével és három kisgyermekével költözött a Szentendrei-szigeti településre.
Közélet
2018 Okt 22 16:17
Lelkipásztor-avatás és -beiktatás
Kettős ünnepséget tartott a tahitótfalui baptista gyülekezet. Egyszerre avatták lelkipásztorrá és iktatták be az egyházközség lelkészévé Váradi Antalt.
Hozzászólás { 0 }
Komment írása
Közélet
2026 Jún 13
Váci Pikniket rendeznek a Duna-parton
Természeti környezet
2026 Jún 13
Az aszály miatt eltűntek az orchideák egy különleges rétről
Kultúra
2026 Jún 13
Kiss Gábor Iván: Agyagba égett történelem – magyar kőedények, gyűjtői szenvedély és értékmentés.
Kultúra
2026 Jún 12
Hamarosan itt a varázslatos Ivan Dan ünnep Szentendrén
Kultúra
2026 Jún 12
Ládafia Bábszínház köszönti a vakációt Nagymaroson
Természeti környezet
2026 Jún 12
Mi minden rejtőzik a Csódi-hegy kőzetében? - Érdekes adatokat osztott meg a dunabogdányi bánya
Kultúra
2026 Jún 12
Római örökség nyomában - emléktúrával tisztelegtek Soproni Sándor előtt Visegrádon
Kultúra
2026 Jún 11
Lovasbemutatóval folytatódik Surány Helyi érték programsorozata
Kultúra
2026 Jún 11
Folklór találkozót tartanak Visegrádon
Egészség
2026 Jún 11
Fényvédőből melyiket válasszuk? - Az NNGYK tanácsai a nyári napsütés idejére
Kultúra
2026 Jún 11
Trianon 106 év után - Raffay Ernő a lehetséges válaszokról beszélt Dunabogdányban
Kultúra
2026 Jún 11
Első alkalommal rendeztek gyereknapot a dunabogdányi PART Teraszon
Hírek
Hírek - 2026. június 13.
Hírek
Hírek - 2026. június 12.
Közvetítés
TAHITÓTFALU - Református istentisztelet - 2026. június 14.
Kommentár nélkül
SOPRON - IPOSZ Vision 2040 konferencia - 2. rész
Kommentár nélkül
SOPRON - IPOSZ Vision 2040 konferencia - 1. rész
Kommentár nélkül
PÓCSMEGYER - A só - Dr. Szabó György háziorvos előadása
Kommentár nélkül
TAHITÓTFALU - Tavaszi koncert - A Tahitótfalui Pollack Mihály Általános Iskola és AMI tanulóinak előadása
Kommentár nélkül
VISEGRÁD - Megemlékezés Buda visszavételének és Görgei Artúr honvédtábornok halálának évfordulóján
Kommentár nélkül
DUNABOGDÁNY - Tavaszi növendékhangverseny
Kommentár nélkül
DUNABOGDÁNY - Trianon: A megoldás lehetőségei - Raffay Ernő történész előadása
Kommentár nélkül
TAHITÓTFALU - Megemlékezés a nemzeti összetartozás napján
Hírek
Hírek - 2026. június 11.