Az elvégzett fejlesztések között említett meg a polgármester két nagyhorderejű településfejlesztési megállapodást. Az egyiket a Hilton szálló új tulajdonosával kötötte a város. A másik pedig a kormány előtt van és döntéshozatal előtt áll, ez a „Virágos Visegrád” néven ismert fejlesztési terv. A továbbiakban a megvalósult, vagy a megvalósítás szakaszába ért fejlesztésekről beszélt Félegyházi András. 2019-ben elkezdődhet a Patikaház tetőszerkezetének és belső terének régen várt felújítása, valamint a művelődési ház homlokzatának felújítása is sorra kerül. Az egészségház belső felújítása már el is kezdődött, a munkaterület átadása megtörtént. Sínre került a rendőrség udvarára tervezett tárolóépület megépítésének előkészítése is, a kivitelezés hamarosan ott is elkezdődik. Ezt követően a kisebb léptékű fejlesztésekről, a járdaépítésekről, növényültetésekről, utcabútorok kihelyezéséről, buszmegállók építéséről beszélt a polgármester. A folyamatban lévő nagyberuházások között beszélt a csatornagerinchálózat felújításáról, az általános iskola új épületszárnya építésével kapcsolatos aktuális helyzetről. Hangsúlyozta, hogy ott nem az önkormányzat, hanem a Nemzeti Sportközpontok szervezet a projektgazda. Mivel a kivitelező a további károk elkerülése érdekében fölmondta a szerződést, új közbeszerzési eljárást kell lefolytatni. A polgármester beszélt még az élelmiszeráruházzal kapcsolatos kisajátítási eljárás újra indításáról. Ezt követően a polgármester áttért a 2019-ben várható fejlesztésekre. Elmondta, egy belügyminisztériumi pályázatnak köszönhetően tovább folytatódik a Fő utcai járdaépítés a Schulek utcai kereszteződéstől. Vis maior támogatásból építik meg a művelődési ház mögötti támfalat, és az Áprily-völgyben, valamint a Csukavölgy utcában is ebből a forrásból lesz helyreállítás. Tovább folytatják a buszmegállók építését és az árvízvédelmi beruházás megvalósítását. A polgármesteri tájékoztató után Mikesy Tamás az Oktatási, Kulturális és Sportbizottság, valamint a Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság elnöke adott tájékoztatást a két bizottság munkájáról. Beszélt az elmúlt év rendezvényeiről, kiemelte a Görgei Artúr tiszteletére szervezett programokat. Beszélt a Visegrádi Hírek megújításáról, majd áttért a másik bizottság munkájára. Elmondta, az önkormányzat pénzügyi helyzete stabil, a településüzemeltetésnél természetes, hogy felmerülnek problémák, de ezeket megfelelően kezeli a városgazdálkodási csoport, amely jól végzi feladatát. A továbbiakban lakossági kérdések, észrevételek hangzottak el. Szó esett többek között az egészségügyi szűrővizsgálatok hasznosságáról, a városgazdálkodási csoport munkájának segítéséről, elismeréséről, az Erdőalja és a Nap utca állapotáról, helyzetéről és a nyári rendezvényekről. Aki még több részletet szeretne megtudni az eseményről, az Kommentár nélkül című műsorunkban megtekintheti a teljes, vágatlan felvételt.
2019 Jan 15 17:39
Polgármesteri beszámoló a közmeghallgatáson
Év végén közmeghallgatást tartott Visegrád önkormányzata. A rendezvény elején Félegyházi András polgármester összefoglalta az elvégzett feladatokat, a jelen helyzetet és a várható fejlesztéseket.
Hozzászólás { 0 }
Komment írása
Kultúra
2026 Jún 12
Hamarosan itt a varázslatos Ivan Dan ünnep Szentendrén
Kultúra
2026 Jún 12
Ládafia Bábszínház köszönti a vakációt Nagymaroson
Természeti környezet
2026 Jún 12
Mi minden rejtőzik a Csódi-hegy kőzetében? - Érdekes adatokat osztott meg a dunabogdányi bánya
Kultúra
2026 Jún 12
Római örökség nyomában - emléktúrával tisztelegtek Soproni Sándor előtt Visegrádon
Kultúra
2026 Jún 11
Lovasbemutatóval folytatódik Surány Helyi érték programsorozata
Kultúra
2026 Jún 11
Folklór találkozót tartanak Visegrádon
Egészség
2026 Jún 11
Fényvédőből melyiket válasszuk? - Az NNGYK tanácsai a nyári napsütés idejére
Kultúra
2026 Jún 11
Trianon 106 év után - Raffay Ernő a lehetséges válaszokról beszélt Dunabogdányban
Kultúra
2026 Jún 11
Első alkalommal rendeztek gyereknapot a dunabogdányi PART Teraszon
Kultúra
2026 Jún 10
Kórustalálkozóra várják a zenekedvelőket Dömösön
Sport
2026 Jún 10
A család minden tagja mozoghat a Fut a Vác programokon
Közlekedés
2026 Jún 10
Izzó szén okozott tüzeket a vasút mentén a Dunakanyarban
Hírek
Hírek - 2026. június 13.
Hírek
Hírek - 2026. június 12.
Közvetítés
TAHITÓTFALU - Református istentisztelet - 2026. június 14.
Kommentár nélkül
SOPRON - IPOSZ Vision 2040 konferencia - 2. rész
Kommentár nélkül
SOPRON - IPOSZ Vision 2040 konferencia - 1. rész
Kommentár nélkül
PÓCSMEGYER - A só - Dr. Szabó György háziorvos előadása
Kommentár nélkül
TAHITÓTFALU - Tavaszi koncert - A Tahitótfalui Pollack Mihály Általános Iskola és AMI tanulóinak előadása
Kommentár nélkül
VISEGRÁD - Megemlékezés Buda visszavételének és Görgei Artúr honvédtábornok halálának évfordulóján
Kommentár nélkül
DUNABOGDÁNY - Tavaszi növendékhangverseny
Kommentár nélkül
DUNABOGDÁNY - Trianon: A megoldás lehetőségei - Raffay Ernő történész előadása
Kommentár nélkül
TAHITÓTFALU - Megemlékezés a nemzeti összetartozás napján
Hírek
Hírek - 2026. június 11.