A Himnusz eléneklésével és dr. Steiner József igehirdetésével kezdődött Szent István kiráy és az új kenyér ünnepe Tahitótfaluban. A baptista lelkész a kenyérszaporítás történetét idézte fel János evangéliumából. Árvavölgyi Béla református lelkész közös imádságra hívta az ünneplőket. Dr. Sajtos Sándor polgármester beszédében köszönetet mondott mindenkinek, aki segítette a az önkormányzat munkáját, tekintve, hogy hamarosan önkormányzati választások lesznek. Kubanek István, az oktatási, kulturális és sportbizottság elnöke ünnepi beszéde következett ezután, majd Kálna Natália és zenekara műsorával folytatódott a rendezvény. Marton Zoltán, a nemrég szolgálatba állt plébániai kormányzó megszentelte az új kenyeret, melyet népviseletbe öltözött iskolások kínáltak a megjelenteknek. Ezt követően került sor a községi kitüntetések átadására. Dr. Bellavics Erzsébet és Dr. Magyar Gábor háziorvosok és dr. Kutvölgyi Ida fogorvos részére a település Címzetes Főorvosi Címet adományozott. Az idei Tahitótfalu Község Díszpolgára kitüntető címben a nemrég elhunyt tanítónőt, d’Ouvenou Lórándné Hajós Saroltát részesítette a képviselő-testület. Az elismerést lánya, Csereklye Mihályné vette át. A Tahitótfaluért Emlékérem kitüntető címet Bánk Zsuzsanna, a zeneiskola alapítója, korábbi vezetője vehette át. Bánk Zsuzsannát az Emlékérem adományozása alkalmából egy rövid zenéléssel lepték meg tanítványai. A rendezvény keretében írta alá a Faluházban a felvidéki Kisújfalu és Tahitótfalu testvértelepülési szerződését a két község polgármestere. Az ünnepség vendéglátással zárult, melyen a falu kemencéjében sült kenyérlángossal kínálták a résztvevőket.
Közélet
2019 Aug 19 18:22
Szent István-napi ünnepség
Átadták a kitüntetéseket Tahitótfaluban a Szent István-napi ünnepségen.
Hozzászólás { 0 }
Komment írása
Kultúra
2026 Jún 12
Hamarosan itt a varázslatos Ivan Dan ünnep Szentendrén
Kultúra
2026 Jún 12
Ládafia Bábszínház köszönti a vakációt Nagymaroson
Természeti környezet
2026 Jún 12
Mi minden rejtőzik a Csódi-hegy kőzetében? - Érdekes adatokat osztott meg a dunabogdányi bánya
Kultúra
2026 Jún 12
Római örökség nyomában - emléktúrával tisztelegtek Soproni Sándor előtt Visegrádon
Kultúra
2026 Jún 11
Lovasbemutatóval folytatódik Surány Helyi érték programsorozata
Kultúra
2026 Jún 11
Folklór találkozót tartanak Visegrádon
Egészség
2026 Jún 11
Fényvédőből melyiket válasszuk? - Az NNGYK tanácsai a nyári napsütés idejére
Kultúra
2026 Jún 11
Trianon 106 év után - Raffay Ernő a lehetséges válaszokról beszélt Dunabogdányban
Kultúra
2026 Jún 11
Első alkalommal rendeztek gyereknapot a dunabogdányi PART Teraszon
Kultúra
2026 Jún 10
Kórustalálkozóra várják a zenekedvelőket Dömösön
Sport
2026 Jún 10
A család minden tagja mozoghat a Fut a Vác programokon
Közlekedés
2026 Jún 10
Izzó szén okozott tüzeket a vasút mentén a Dunakanyarban
Hírek
Hírek - 2026. június 13.
Hírek
Hírek - 2026. június 12.
Közvetítés
TAHITÓTFALU - Református istentisztelet - 2026. június 14.
Kommentár nélkül
SOPRON - IPOSZ Vision 2040 konferencia - 2. rész
Kommentár nélkül
SOPRON - IPOSZ Vision 2040 konferencia - 1. rész
Kommentár nélkül
PÓCSMEGYER - A só - Dr. Szabó György háziorvos előadása
Kommentár nélkül
TAHITÓTFALU - Tavaszi koncert - A Tahitótfalui Pollack Mihály Általános Iskola és AMI tanulóinak előadása
Kommentár nélkül
VISEGRÁD - Megemlékezés Buda visszavételének és Görgei Artúr honvédtábornok halálának évfordulóján
Kommentár nélkül
DUNABOGDÁNY - Tavaszi növendékhangverseny
Kommentár nélkül
DUNABOGDÁNY - Trianon: A megoldás lehetőségei - Raffay Ernő történész előadása
Kommentár nélkül
TAHITÓTFALU - Megemlékezés a nemzeti összetartozás napján
Hírek
Hírek - 2026. június 11.