Csizmadi Andrea elnök köszöntője után a zeneiskola növendékeinek és tanárainak műsora következett, majd Török Luca, az iskola 6. osztályos tanulója táncával varázsolta el a közönséget. A műsort követően dr. Sajtos Sándor polgármester bejelentette, hogy a részére korábban ki nem fizetett összesen 700 ezer forint nyelvi pótlékot az iskolaudvar, az Ecsedy-játszótér és a ravatalozó fejlesztésére ajánlja fel. Zakar Ágnes igazgató megköszönte a hangulatos műsort és kiemelte az önkormányzat, a szülők és a tanárok segítő hozzáállását az iskola ügyeihez. Az est tánccal folytatódott, melyhez a talpalávalót Szecsei László biztosította, majd tombolahúzással folytatódott, amelyen számos, a település vállalkozói által felajánlott díjat sorsoltak ki. Az est teljes bevételét 278.500 Ft-ot, az udvari játékok vásárlására és telepítésére fordítják.
2018 Dec 10 20:00
Új udvari játékok telepítésére gyűjt az iskolai alapítvány
Új játékok telepítésére gyűjtött idei nagyrendezvényén, a szülői bálon a Tahitótfalui Általános Iskola Gyermekeiért Alapítvány.
Hozzászólás { 0 }
Komment írása
Közélet
2026 Jún 13
Váci Pikniket rendeznek a Duna-parton
Természeti környezet
2026 Jún 13
Az aszály miatt eltűntek az orchideák egy különleges rétről
Kultúra
2026 Jún 13
Kiss Gábor Iván: Agyagba égett történelem – magyar kőedények, gyűjtői szenvedély és értékmentés.
Kultúra
2026 Jún 12
Hamarosan itt a varázslatos Ivan Dan ünnep Szentendrén
Kultúra
2026 Jún 12
Ládafia Bábszínház köszönti a vakációt Nagymaroson
Természeti környezet
2026 Jún 12
Mi minden rejtőzik a Csódi-hegy kőzetében? - Érdekes adatokat osztott meg a dunabogdányi bánya
Kultúra
2026 Jún 12
Római örökség nyomában - emléktúrával tisztelegtek Soproni Sándor előtt Visegrádon
Kultúra
2026 Jún 11
Lovasbemutatóval folytatódik Surány Helyi érték programsorozata
Kultúra
2026 Jún 11
Folklór találkozót tartanak Visegrádon
Egészség
2026 Jún 11
Fényvédőből melyiket válasszuk? - Az NNGYK tanácsai a nyári napsütés idejére
Kultúra
2026 Jún 11
Trianon 106 év után - Raffay Ernő a lehetséges válaszokról beszélt Dunabogdányban
Kultúra
2026 Jún 11
Első alkalommal rendeztek gyereknapot a dunabogdányi PART Teraszon
Hírek
Hírek - 2026. június 13.
Hírek
Hírek - 2026. június 12.
Közvetítés
TAHITÓTFALU - Református istentisztelet - 2026. június 14.
Kommentár nélkül
SOPRON - IPOSZ Vision 2040 konferencia - 2. rész
Kommentár nélkül
SOPRON - IPOSZ Vision 2040 konferencia - 1. rész
Kommentár nélkül
PÓCSMEGYER - A só - Dr. Szabó György háziorvos előadása
Kommentár nélkül
TAHITÓTFALU - Tavaszi koncert - A Tahitótfalui Pollack Mihály Általános Iskola és AMI tanulóinak előadása
Kommentár nélkül
VISEGRÁD - Megemlékezés Buda visszavételének és Görgei Artúr honvédtábornok halálának évfordulóján
Kommentár nélkül
DUNABOGDÁNY - Tavaszi növendékhangverseny
Kommentár nélkül
DUNABOGDÁNY - Trianon: A megoldás lehetőségei - Raffay Ernő történész előadása
Kommentár nélkül
TAHITÓTFALU - Megemlékezés a nemzeti összetartozás napján
Hírek
Hírek - 2026. június 11.