Hutter Jánosné polgármester köszöntőjében az advent, a várakozás jelentőségéről beszélt. Megköszönte Szalai Gregor Andreának, hogy évek óta szervezi a forraltborfőző-versenyeket, Himmer Máriának, hogy mindig lelkesen díszíti a főteret, a hittanos gyerekeknek a szereplést, a Zöld Panoráma Egyesületnek, hogy forró teával-, a Polgár családnak, hogy zsíroskenyérrel vendégelik meg a résztvevőket. Idén először a Sebegin Hagyománymentő Egyesület is képviseltette magát: a híres zebegényi gőzgombóccal kényeztette a vendégeket. A beszéd után a hittanos gyerekek éneke és a gyertyagyújtás következett, majd dr. Sztankó Attila atya megszentelte a forraltborokat és misét celebrált a Havasboldogasszony plébániatemplomban. A mise után zsonglőrök szórakoztatták a forraltbort, teát kortyolgató közönséget, mialatt borászokból, vendéglátással foglalkozókból álló szakértő zsűri értékelte a forraltborokat. A közönségnek is volt lehetősége az értékelésre, a szavazatokat – stílusosan – parafadugóval lehetett leadni. A hideg ellenére mindenki kitartott az eredményhirdetésig. A zsűrinek nehéz dolga volt, mert érdekes és változatos ízvilágú forraltborok készültek. A hat csapatból három végzett a negyedik helyen: a Páger pince, a Juhász család és a Kóborlók. A harmadik helyezett és egyben közönségdíjas a Walcz család lett, a második helyen az Élesztő Plázs végzett friss, gesztenyés ízvilágú forralt borával és első lett Nagy Szilárdék Zárt osztály nevű csapata tokaji hárslevelűből készült forraltborával. Az ötödik jótékonysági forraltborfőző-verseny az eredményhirdetéssel véget ért, az összegyűjtött adományokat a következő rendezvényre, a Mikulás-várásra fordították a szervezők.
Közélet
2018 Dec 28 10:07
Zebegényi Advent - Forraltborfőző-verseny
Az idei zebegényi adventi programsorozatot az 5. Forraltborfőző-verseny nyitotta meg.
Hozzászólás { 0 }
Komment írása
Kultúra
2026 Jún 13
Színes a programpaletta a Múzeumok éjszakáján Szentendrén
Közélet
2026 Jún 13
Váci Pikniket rendeznek a Duna-parton
Természeti környezet
2026 Jún 13
Az aszály miatt eltűntek az orchideák egy különleges rétről
Kultúra
2026 Jún 13
Kiss Gábor Iván: Agyagba égett történelem – magyar kőedények, gyűjtői szenvedély és értékmentés.
Kultúra
2026 Jún 12
Hamarosan itt a varázslatos Ivan Dan ünnep Szentendrén
Kultúra
2026 Jún 12
Ládafia Bábszínház köszönti a vakációt Nagymaroson
Természeti környezet
2026 Jún 12
Mi minden rejtőzik a Csódi-hegy kőzetében? - Érdekes adatokat osztott meg a dunabogdányi bánya
Kultúra
2026 Jún 12
Római örökség nyomában - emléktúrával tisztelegtek Soproni Sándor előtt Visegrádon
Kultúra
2026 Jún 11
Lovasbemutatóval folytatódik Surány Helyi érték programsorozata
Kultúra
2026 Jún 11
Folklór találkozót tartanak Visegrádon
Egészség
2026 Jún 11
Fényvédőből melyiket válasszuk? - Az NNGYK tanácsai a nyári napsütés idejére
Kultúra
2026 Jún 11
Trianon 106 év után - Raffay Ernő a lehetséges válaszokról beszélt Dunabogdányban
Hírek
Hírek - 2026. június 13.
Hírek
Hírek - 2026. június 12.
Közvetítés
TAHITÓTFALU - Református istentisztelet - 2026. június 14.
Kommentár nélkül
SOPRON - IPOSZ Vision 2040 konferencia - 2. rész
Kommentár nélkül
SOPRON - IPOSZ Vision 2040 konferencia - 1. rész
Kommentár nélkül
PÓCSMEGYER - A só - Dr. Szabó György háziorvos előadása
Kommentár nélkül
TAHITÓTFALU - Tavaszi koncert - A Tahitótfalui Pollack Mihály Általános Iskola és AMI tanulóinak előadása
Kommentár nélkül
VISEGRÁD - Megemlékezés Buda visszavételének és Görgei Artúr honvédtábornok halálának évfordulóján
Kommentár nélkül
DUNABOGDÁNY - Tavaszi növendékhangverseny
Kommentár nélkül
DUNABOGDÁNY - Trianon: A megoldás lehetőségei - Raffay Ernő történész előadása
Kommentár nélkül
TAHITÓTFALU - Megemlékezés a nemzeti összetartozás napján
Hírek
Hírek - 2026. június 11.